3. fejezet

Váratlan vendég

( Jasper szemszöge)

Ma van három napja, hogy Kate megérkezett hozzánk. Végre valami boldogságot hozott az életünkben. Mióta megjelent Ed menyasszonya, enyhén szólva is, fagyos a levegő. Nem értem, minek veszi el, mikor nem is szereti. Kész hárpia az a csaj!

- Jasper! – hadonászott kedvesem előttem. – Figyelsz te rám?

- Bocsi édes, csak elgondolkoztam.

- Azt látom – nevetett. Olyan édes így.

- Mit is mondtál az előbb? – érdeklődtem.

- Csak szóltam, hogy ma az utolsó két órád elmarad – tájékoztatott. - Hazamehetsz Kate-hez.

- Szuper! Biztosan valami továbbképzés van.

- Mrs. Cabot beteg. Mr. Lucas pedig tényleg továbbképzésen van.

- Köszi, hogy szóltál! Én akkor megyek is – kaptam fel a táskámat. – Szeretlek.

- Én is szeretlek Jazz! – mondta, majd megcsókolt. Istenem, úgy imádom, de ha nem hagyja abba, akkor őt is hazaviszem magammal. – Na, jó, elengedlek. Ne hagyd Kate-t unatkozni!

- Nem fogom, ne aggódj. Két óra múlva találkozunk otthon.

- Rendben, szia! – még egy gyors csókot nyomtam az ajkaira, majd elindultam.

- Szia!

Kate valahogy mindig vidámságot hoz a családba. Edward inkább őt venné el, mint azt a perszónát. Még Kate iránt is többet érez, mint iránta. Nem lesz ez így jó.

Kate nagyon örült, mikor hazaértem. Esme éppen akkor indult az árvaházba. Alice biztosan szólt neki, hogy hazajövök és nyugodtan elmehet.

Nagyon jókat tudtam beszélgetni Kate-tel, mivel ő is katona, és szeret sakkozni is. Másfél óra múlva azonban megérzetem egy mási vámpír szagát is a közelben. Láttam, hogy Kate-nek is feltűnt. Ami viszont furcsa, hogy nem érzem az érzéseit.

- Nem tudjuk, milyen szándékkal jön – suttogtam Katenek. – Nem tudom, hogy mit érez.

- Az meg hogy lehet? – csodálkozott.

- Nem tudom, de nem tetszik ez nekem. Menjünk az ajtóhoz!

Mindketten beálltunk támadóállásba úgy, hogy kintről ne lehessen látni minket. Fogalmam sincs, ki lehet ez a vámpír és miért nem érzem őt.

Határozott léptekkel elindult a ház felé majd kopogott és benyitott. Amint belépett én abban a pillanatba rávetettem magam. Ő könnyű szerrel kivédte a támadást, majd azt vettem észre, hogy a földön fekszem, hátracsavar kézzel. Így leszerelni engem csak egy vámpír képes.

- Isabella Mirror! – kiáltottam fel.

- Szia Jasper! – engedett el.

- Bella?! – hallottam egy másik meglepett kiáltást is.

- Kate Wilson! Hogy a fenébe kerülsz te ide?

- Nem, te hogy kerülsz ide? – nevetett Kate majd megölelte. Mi folyik itt?

- Állj! Honnan ismeritek ti egymást?

- Ezt én is kérdezhetném öreg harcos – mondta Bella, majd megölelt engem is. – El sem hiszem!

- Hát én sem – ültem le a kanapéra. – Na, akkor szép sorjában. Honnan ismered Katet?

- Londonban ismertem meg. Éppen az egyik barátomat próbálta lekoptatni magáról – mosolygott Bella. – Iszonyatosan nyomult rá emlékszem, de ketten megoldottuk a dolgot. Én akkor költöztem oda. 4 évig együtt jártunk iskolába, majd ő elment én pedig elindultam megkeresni a régi családom.

- Na és Jazz, mikor ismerted meg Bellát?

- Még a polgárháború alatt. Ő is Maria seregében volt katona, de ő nem újszülött volt. Azt mondta azért van ott, mert tartozik Mariának. Nagyon jóban lettünk, mert hozzám hasonlóan ő is szabadulni akart. Ő ébresztett rá arra, hogy Maria valójában mekkora szörnyeteg.

- És úgy látom, nagyon is jól tettem – szorította meg a kezem. – Most te jössz Jasper. Honnét ismered a kiscsajt?

- Már megint? – háborodott fel Kate. – Ezen a héten te vagy a hetedik, aki így hív.

- Ne morogj már annyit Kate! Árt az egészségednek.

- Inkább elmesélem a történetet! London után találkoztam Jasperékkel. Épp vásárolni voltam, amikor megláttam őket. Mint később kiderült Alice már rég látta az egészet. Hozzájuk költöztem, és 16-17 évet voltam náluk, majd beálltam a Volturiba.

- Ki az az Alice? – kíváncsiskodott.

- A feleségem – mondtam, majd felálltam, mert eszembe jutott, hogy mindjárt hazaérnek.

- Te megnősültél? – vigyorgott rám Bella.

- Most mi ezen olyan hihetetlen?

- Semmi Jazz, semmi! El sem tudom mondani, mennyire örülök neki, hogy végre boldog vagy – ugrott a nyakamba. Kis híján hanyatt estem. – Már nagyon hiányoztál nekem!

- Óh, te is nekem Bella!

- Hát itt meg mi folyik? – hallottam meg kedvesem vészjósló hangját az ajtó felől.

( Bella szemszöge)

Olyan jó lesz végre megint látni Jaspert. Remélem, azóta nagyon boldog. Annyi év után végre sikerült megtalálnom. Ki tudja, lehet, hogy már családja van. Ugye örülni fog nekem?

Az erdőből már látszott a ház. Igen, biztos, hogy nem egyedül él. Több vámpír szagát is éreztem. Talán 8-9 másik illat szállt felém. Szép nagy család lehet. Biztos már ő is megérezte az illatomat. Ketten vannak a házban és amennyire Jazzt ismerem az ajtó mellett állnak. Annyira kiismerhető. Amikor odaértem az ajtóhoz kopogtam, majd benyitottam. Jazz rögtön rám vetette magát, de könnyű szerrel kivédtem. Ezt a technikát még én tanítottam neki. Hátracsavartam a kezeit, és láttam, hogy erről a mozdulatról megismert.

- Isabella Mirror! – kiáltott fel.

- Szia Jasper! – köszöntem neki, majd elengedte.

- Bella?! – hallottam egy másik meglepett kiáltást is. Legnagyobb meglepetésemre az egyik barátnőm, Kate volt az.

- Kate Wilson! Hogy a fenébe kerülsz te ide?

- Nem, te hogy kerülsz ide? – nevetett Kate majd megölelt. Jesszusom. De jó újra látni őket!

- Állj! Honnan ismeritek ti egymást?

- Ezt én is kérdezhetném öreg harcos – öleltem meg Jaspert is. – El sem hiszem!

- Hát én sem – ült le a kanapéra. – Na, akkor szép sorjában. Honnan ismered Katet?

- Londonban ismertem meg. Éppen az egyik barátomat próbálta lekoptatni magáról – mosolyogtam. – Iszonyatosan nyomult rá emlékszem, de ketten megoldottuk a dolgot. Én akkor költöztem oda. 4 évig együtt jártunk iskolába, majd ő elment én pedig elindultam megkeresni a régi családom.

- Na és Jazz, mikor ismerted meg Bellát?

- Még a polgárháború alatt. Ő is Maria seregében volt katona, de ő nem újszülött volt. Azt mondta azért van ott, mert tartozik Mariának. Nagyon jóban lettünk, mert hozzám hasonlóan ő is szabadulni akart. Ő ébresztett rá arra, hogy Maria valójában mekkora szörnyeteg.

- És úgy látom, nagyon is jól tettem – szorítottam meg a kezét. – Most te jössz Jasper. Honnét ismered a kiscsajt?

- Már megint? – háborodott fel Kate. – Ezen a héten te vagy a hetedik, aki így hív.

- Ne morogj már annyit Kate! Árt az egészségednek – hova lett a humora?

- Inkább elmesélem a történetet! London után találkoztam Jasperékkel. Épp vásárolni voltam, amikor megláttam őket. Mint később kiderült Alice már rég látta az egészet. Hozzájuk költöztem, és 16-17 évet voltam náluk, majd beálltam a Volturiba.

- Ki az az Alice? – kíváncsiskodtam.

- A feleségem – mondta, majd felállt.

- Te megnősültél? – vigyorogtam rá. El sem hiszem!

- Most mi ezen olyan hihetetlen?

- Semmi Jazz, semmi! El sem tudom mondani, mennyire örülök neki, hogy végre boldog vagy – ugrottam a nyakába kicsit talán túl nagy lendülettel. – Már nagyon hiányoztál nekem!

- Óh, te is nekem Bella! – ölelt még szorosabban. Az igaz barátokat sohasem lehet elfelejteni.

- Hát itt meg mi folyik? – hallottam egy vészjósló hangot az ajtó felől.

- Kicsim – engedett el rögtön Jasper. – Ne gondolj semmi rosszra.

- Enyje, Jazzy fiú. Csak nem az, amire gondolok? – jött be az ajtón egy medve testalkatú srác.

- Nem, nem! Megmagyarázom Alice – indult el a lány felé Jasper.

- Kíváncsian várom – kiabálta Alice mérgesen.

- Alice! – lépett be még egy gyönyörű vámpír az ajtón. – Mi ez a kiabálás? Oh, hát te meg ki vagy? – nézett rám.

- Ezt nekem van itt a legtöbb jogom kérdezni, mert az előbb még az én férjemet ölelgette eléggé bizalmasan.

- Jézusom! – tehát akkor ő a neje? – Te vagy Jasper felesége?

- Igen, talán probléma? – még jó hogy halhatatlan vagyok, mert ha a nézésével ölni tudna…

- Alice, már meséltem róla neked – próbálta menteni a helyzetet Jazz. – Ő segített nekem megszökni Mariától.

- Ja, persze. És most száz mit tudom én hány év után csak úgy felbukkant itt – csattant fel, majd elindult felém.

- Alice, ő tényleg a férjed volt katonatársa – szólt közbe Kate is. – Nem úgy van, ahogy láttad. Én is ismerem Bellát már régóta. Sose tenne ilyet!

- Bellát? – döbbent meg Alice.

- Igen – bólintottam. – Isabella Mirror a nevem. Nagyon sajnálom ezt az egész helyzetet. Jasper épp most újságolta, hogy megnősült és én annyira örültem, hogy végre boldog, hogy a nyakába ugrottam. Ekkor toppantál be te. Ha tudom, hogy ekkora galibát okozok, el sem jövök. Az hiszem, jobb is, ha elmegyek.

- Dehogy mész el – állt elém Jasper.

- Jaj, istenem, Jasper, én annyira sajnálom – ölelte át Alice. – Csak, egyszerűen megdöbbentett a helyzet. Hirtelen nem is tudtam, hogy mit gondoljak. Ugye meg tudsz nekem bocsájtani?

- Szeretlek édesem! – mondta, majd megcsókolta. Tényleg boldog. Kijárt, már neki annyi szenvedés után. – Nincs olyan bűn, amit ne bocsájtanék meg neked. Igazából még hízeleg is, hogy ennyire féltékeny vagy. Nem is ismertem ezt az oldaladat.

- Úgy örülök, hogy vagy nekem – mosolygott rá. – És azt hiszem Bella, hogy neked is tartozom egy bocsánatkéréssel. Nem is tudom, hogy hová tettem az eszem, meg persze azt sem értem, hogy miért nem láttam ezt előre. – Óh, tehát a jövőbelátás a képessége. Az már szerencsére a birtokomba van.

- Semmi baj. Mit szólnál, ha elölről kezdenénk? – mentem oda hozzá. – Szia, Bella Mirror vagyok, Jasper volt katonatársa és barátja.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek Bella! Az én nevem Alice Cullen – mosolygott rám, majd legnagyobb meglepetésemre megölelt. – Úgy érzem, hogy nagyon jó barátnők leszünk.

- Én is, annak ellenére, hogy az előbb még ki akartál nyírni – nevettem.

- Bella! – fogta meg a karom Jazz és odahúzott a másik két testvére elé. – Hadd mutassam be neked a nővéremet, Rosalie-t és a bátyámat, Emmettet. Srácok ő itt Bella.

- Hello Bella! – ölelt meg Rosalie is. – Szólíts csak nyugodtan Rose-nak.

- Oké, Rose.

- Végre valami színt hoztál az unalmas hétköznapjainkba – mondta Emmett, majd csontropogtató ölelésbe részesített.

- Tényleg! – kapta fel a fejét újdonsült barátnőm. – Hol van Edward?

- A spanyol tanárnő beszélni akart vele – tájékoztatta Rose. – Mindjárt jön ő is. A hárpiának és a bátyjának pedig ma dupla fizikája van. Csak egy óra múlva jönnek.

- Oh, remek – mosolygott Alice. – Egy óráig láthatom szívből nevetni a bátyámat. – Nagyon érdekelt, hogy miért mondja ezt, de úgy éreztem, hogy nincs jogom kíváncsiskodni.

- Bocsi, de nekem most mennem kell – szóltam közbe. – Még szállást is kéne keresnem, mert annyira siettem ide, hogy nem volt időm. Az után, pedig telefonálnom kellene, hogy hova hozzák a csomagjaimat – kinyitottam az ajtót, és elköszöntem. – Sziasztok!

- Várj Bella! – állított meg Alice. – Azért ugye látunk még?

- Hát persze. Amint tudok, visszajövök.

Megfordultam, és elindultam kifele, amikor valaki belém ütközött. Éreztem, hogy elvesztem az egyensúlyom és a földön találtam magam ő pedig rám esett. Fölnézem, hogy megnézzem ki az, de elvesztem a szemeiben. Édes Istenem, az illata…