Megérkezés
( Kate szemszöge)
El sem hiszem, hogy végre újra láthatom őket. Már annyira hiányoztak nekem! Edwardot és Alice-t különösen megszerettem. Már biztosan tudják, hogy megyek. Lemerem fogadni, hogy Alice le fog támadni a kérdéseivel. Kis energiabomba. Úgy tudom, hogy Ed végre talált magának valakit. Alice szerint egy hárpia, de ha Edward szereti… Mikor érünk már oda? Istenem, annyira várom. Még mielőtt elindultam, mindenkinek vettem valamilyen ajándékot, és remélem, örülni fognak majd neki. Vajon nem kellene felhívnom Alice-t? Azt se tudom, hogy hol laknak. Mégis inkább felhívom, jobb lesz így. Alig hogy ezt elhatároztam, máris megcsörrent a telefonom, és a kijelzőn az „Alice” felirat villogott nagy betűkkel.
- Szia Alice! – vettem fel.
- Hello Kate! – köszönt vissza. – Láttam, hogy fel akarsz hívni, gondoltam megelőzlek. Hogy vagy?
- Én kitűnően. Olyan boldog vagyok, hogy végre láthatlak titeket.
- Mi is örülünk neked! Mikor száll le a géped? – érdeklődött.
- Mintha nem tudnád – nevettem. – Kb. 2 óra múlva érünk földet.
- Remek, akkor Rose és Emmett kimennek eléd.
- Rose és Emmett? – csodálkoztam.
- Igen, mert a városban van dolguk. Új bútorokat néznek, mert a régiek, hát… öhm… hogy is mondjam, gyászos véget értek.
- Ne is mondd tovább! Már mindent értek. – Rose és Em már csak ilyenek.
- Akkor majd a reptéren várnak. Jó utazást! Szia!
- Köszi, szia! – mondtam, majd letettem.
A maradék két órában azon agyaltam, vajon hogy mennek a dolgok a legjobb barátnőmmel. Sosem éreztette velem, hogy a főnököm lenne, mindig úgy viselkedett, mintha a nővérem, vagy a legjobb barátnőm lenne. Ő nekem nem olyan, mintha a főnököm lenne, hanem mint a legjobb barátnőm, a nővérem. Annyit gondolkoztam ezen a kérdésen, hogy mire észbe kaptam már le is szálltunk. Villámgyorsan összeszedtem a csomagjaimat és elindultam megkeresni Emmettéket. Már épp azon voltam, hogy felhívom őket, amikor megláttam Em-et egy nagy táblával a kezében, amire óriási piros betűkkel ez volt írva: „Vérszomjas olasz kiscsaj”. Ez csak én lehetek.
- Szia Emmett! – léptem elé, majd közelebb hajoltam hozzá. – Vérszomjas az még hagyján, olasz az csak-csak, na de kiscsaj? Mélyen meg vagyok sérve.
- Hello kislány! – ölelgetett meg. – Hiányoztál!
- Szia Rose! – köszöntem miután egy kis levegőhöz jutottam. – Ti is hiányoztatok nekem.
- Na, gyere, menjünk – húzott az autó felé Rose. – Alice már nagyon vár.
- Ja, teljesen fel van pörögve.
- Hát akkor ne várakoztassuk tovább – mondtam nevetve.
A kocsiban kitárgyaltuk az elmúlt éveket, de az érdekes, hogy Caráról még egyikőjük sem kérdezett. Biztos majd a házban leszek kivallatva. Még szerencse, hogy olyan képessége van, amitől Ed nem tudja megnézni az arcát a fejemben. Jaj, de fancsali képet fog majd vágni!
- Kate! – láttam, amint Alice boldogan rohan felém az ajtóból, Edward pedig, csak a fejét csóválja. – De jó téged újra látni!
- Te is hiányoztál nekem Alice! – öleltem meg. – Na, mi van Ed, tőled már egy ölelést sem kapok? Nem harapok ám!
- Jaj, de vicces itt valaki! – forgatott meg a levegőben. – Hogy vagy, kislány?
- Mi ez a kislányozás? Kikérem magamnak! Nem vagyok kislány! – háborodtam fel, de azért lássa, hogy szeretem, nyomtam egy puszit az arcára.
- Vigyázz! – figyelmeztetett Alice. – A végén még az a hárpia kikaparja a szemed, ha ezt megtudja.
- Na, de Alice. Leila egyáltalán nem hárpia.
- Állj! Ki az a Leila? – néztem rájuk kérdőn.
- A mi kis Eddynk megnősül – tájékoztatott Emmett.
- Na, ne már! – röhögtem. – Ez az örök agglegény?
- Legnagyobb sajnálatomra igen, ő – morogta Alice.
- Csak nem lehet olyan szörnyű az a csaj.
- De igen, az! – jött ki Jazz is. – Helló Kate!
- Szia Jasper! Azt hittem, már ki se jössz.
- Bocsi, csak egy kicsit heves érzelemitek vannak – mosolygott már, majd ö is megölelt. – És, örülj, hogy Leila meg a bátyja nincsenek itt. Borzalmasak, csak ezt Ed nem látja.
- Hagyjátok már békén! – csattant fel. – Elveszem feleségül és kész!
- Nem is szereted! Én már csak tudom.
- Na, jó! Valami vidámabb témát, ha lehet! Esméék mindjárt hazaérnek a vadászatból – mondta Em, majd ház felé kezdett kormányozni.
- Köszi, de egyedül is odatalálok!
A többi Cullen csak negyed óra múlva tért vissza. Addig egész jól elbeszélgettünk, de láttam, hogy a komolyabb kérdéseket későbbre hagyják. Mint mondtam, negyed óra múlva vissza is tértek.
- Kate! – kiáltotta Esme mikor meglátott. – Hiányoztál nekünk.
- Szia Kate! – lépett elém Carlisle is, majd a háta mögött megláttam két idegent.
- Sziasztok! – köszöntem nekik is.
- Szia, édesem! – rohant a lány rögtön Ed felé.
- Milyen jól nevelt vagy, Leila! – pattant fel Alice. – Azt hiszem, hogy köszöntek neked. Ezt, mint tudod, nálunk illik viszonozni.
- Oh, bocsánat! – fordult felém. Azt hiszem, igaza volt Alicenak. – Csak már nagyon hiányzott Edward.
- Semmi baj! – mosolyogtam rá bájosan. Vajon megsértődne, ha kipróbálnám rajta képességem?
- Kate! – szólt rám egyszerre Ed morcosan, Alice pedig nevetve.
- Szia, én Kate Volturi vagyok! – mutatkoztam be neki.
- Leila Nelson. Ő pedig itt a bátyám Josh!
- Cullenék már sokat meséltek rólad – mosolygott rám a fiú. Egész kedves. Egyáltalán nem olyan, mint a nővére.
- Remélem, csak rosszat! Na, de látom, hogy már égtek a vágytól, hogy kifaggassatok. Lehet kérdezni, de csak szép sorjában.
- Ki ez a titokzatos nő, akit a látomásban láttam?
- Ő az én főnököm és egyben a legjobb barátnőm is – meséltem. – Egy éve jelent meg nálunk, Volterrában. Nagyon szép, és van benne valami titokzatosság. Félelmetes képességekkel bír. A Volturi először megijedt tőle, de közölte, hogy békés szándékkal jött. Aro felajánlotta, hogy csatlakozzon. Tudjátok, hogy milyen. Imádja a tehetségeket – nevettem. – Ő más lehetőséget ajánlott. Azt mondta, hogy könnyítene Aróék dolgán és átvenné tőlük az állatvérrel táplálkozókat. Mindenki helyeselte a kérést. Többen is átálltunk hozzá, és jöttek még új katonák is. Ő is szép kis sereggel bír. Ha szabad így fogalmaznom, én amolyan helyettes-féle is vagyok a csapatában. Ha ő nincs ott, én parancsolok.
- Miért nem látom az arcát a fejedben? – tette fel a számára legfontosabb kérdést Edward.
- Mert ez az egyik képessége. Nem tudom elmagyarázni nektek, hogy hogyan működik, de kétség kívül hatásos. A hangját hallod, látod a testét, de az arcát nem. Hasznos kis képesség.
- Hogy hívják! – roppant okos Carlisle.
- Az igazi nevét nem fogom elárulni nektek. – láttam, hogy mindenki csalódott arcot vág. – De nálunk mindenki csak Carának szólítja.
- Tehát kedvesemnek! – vont le a következtetést Jasper. – Na és milyen a természete?
- Nagyon kedves. – Mindig mosolyognom kell, ha eszembe jutnak az emlékek. – Aranyos, kedves és vicces. Ég és föld a különbség közte és Aróék között. Méltóságteljes, de benne van minden őrültségben is. Vicces életünk van vele Volterrában. Nagyon megkedveltem őt. Senkit sem szokott igazán megbüntetni, most viszont egy kicsit dühös. Két őrült vámpír hadsereget szervezett, és legyilkolta az egyik jó barátját és a családját. Most elszántan keresi őket, és én a helyükben elásnám magam a föld alá. Kétszer láttam igazán mérgesen, de annyi elég is volt bőven. Egy kedves, édes kiscicához hasonlítanám leginkább, de ha mérges, akkor a legvadabb anyatigris formáját veszi fel. Nem igazán szeretném magamra haragítani.
- Van nekünk bármi félnivalón is tőle? – kérdezte Leila ijedt hangon. Mi ütött belé?
- Dehogy is! Ez csak egy szokásos ellenőrzés. Ti is az ő hatáskörébe tartoztok, ezért nem maradhattatok ki ebből. Ő sajnos nem jöhetett, mert Moszkvába kellett mennie. Biztosan kedvelt volna titeket. – hallottam, hogy Leila morog valamit az orra alatt, de nem értettem, hogy mit.
- Na és hogy állsz a szerelemmel? – kérdezte Em. Jellemző.
- Erre a legjobb szó a sehogy. Magányos vámpír vagyok. Időm sincs rá.
- Nincs időd? – képedt el. – Na, ne röhögtess már.
- Pedig, így van. A szerelem nem nekem való! Soha sem szerettem magam lekötni.
- Most még is megtetted. Már közel másfél éve vagy a Volturinál.
- Igen – ismertem el. – Vicces dolog ott élni Carával az oldalamon.
- Miért? – kíváncsiskodott Ed.
- Többnyire halálra szoktuk idegesíteni Jane-t. Nagyon nem bírja, hogy most már Cara is parancsolgathat neki – vigyorogtam. – Többnyire mindig direkt kegyetlenkedik valakivel, de ha Carát meglátja, fülét-farkát behúzva menekül. Amikor Ő idejött, pont engem szemelt ki magának Jane. Cara ezt meglátta, valahogy lebénította őt, és azt mondta nekem, hogy kölcsön kenyér visszajár. Állati vicces volt a képe, amikor megráztam. Azt hiszem, azóta vagyok ilyen jóban Carával.
- Jaj, de utálom és is Jane-t! – helyeselt Alice. – Mesélj még valamit.
- Oké. – Már épp belekezdtem volna a történetbe, amikor meghallottam, hogy csörög a mobilom. Felvettem.
- Kate Volturi! Mégis miért nem veszed fel azt a telefont? Már vagy kétszer hívtalak. Halálra aggódtam magam.
- Neked is szia, Cara!
- Jó, bocs, szia! – mondta jóval szelídebben. – Csak tényleg nem tudtam, mi van veled.
- A repülőn ki kellett kapcsolni a telefont, utána pedig olyan hirtelen történt minden, hogy észre sem vettem, hogy kerestél.
- Oké, akkor tehát nincs semmi baj. – nyugodott meg. – Na és hogy vagy?
- Remekül érzem magam. Csak nagyon finoman támadtak le a rólad szóló kérdésekkel. De ne aggódj, nem árultam el rólad semmi lényegeset.
- Megbízom benned, Kate. A legjobb barátnőm vagy, és igazán örülök, hogy boldog vagy.
- Köszönöm Cara! – nagyon jól estek a szavai. – Az az igazság, hogy hiányzol. Hogy mennek a dolgok Moszkvában?
- Te is hiányzol. Unalmas nélküled. Itt a dolgok borzalmasam mennek, de majd én rendet teszek. Nem lesz itt semmiféle háború, mészárlás meg pláne nem. Kézben tartom a dolgokat.
- Mi történt Cara? – hallottam a hangján, hogy valami nem stimmel.
- Vladimir családját megölték – mondta szomorúan. - Nagyon maga alatt van. Mint kiderült a bátyja a felkelés kirobbantója. Még fel kell dolgoznia a hírt.
- Édes Istenem! Én nem is tudom, hogy mit mondjak. Amikor meglátogatta őt Volterrában, olyan kedves volt vele.
- Vlad sem érti. Azt hiszem, hogy meg kellene keresnem, mert már eltűnt egy ideje, de nem akarlak hivatalos ügyekkel traktálni. Te most nyaralsz.
- Biztos, hogy ne menjek oda? – aggodalmaskodtam.
- Dehogy is Kate! – ellenkezett. – Majd ezt is megoldom valahogy. Te maradj szépen a fenekeden ott, ahol vagy. Majd még hívlak.
- Rendbe Cara! Hát akkor sok sikert!
- Érezd magad nagyon jól, drága barátnőm! – búcsúzott. – Szia!
- Köszönöm, és szia! – tettem le.
- Jól vagy Kate? – kérdezte Jazz.
- Persze, csak egy kicsit felkavart ez a hír. Jól ismerem Vladimirt. A barátom. – magyaráztam. – Örülök, hogy legalább Cara mellette van!
- Biztos nem lesz semmi baj! – vígasztalt Alice. – Na, gyere! Pakoljunk ki.
