Utazás
( Bella szemszöge)
Annyira izgulok e miatt az út miatt. Vajon milyen lesz Edwarddal a tanulás? Annyira szeretnék végre mindent elfelejteni. Csak élvezni akarom az életet Edwarddal. És épp itt a gond. Ő vőlegény a fene egy meg. Nem érezhetek iránta szerelmet. Össze vagyok zavarodva és most még itt van ez a sok ember is. Olyan régen voltam már vadászni. Nem fogom kibírni! Úgy volt, hogy ma elmegyek. Istenem, most mit csináljak? Nem akarom őket megtámadni. Hogy az a… Hogy lehettem ennyire felelőtlen? Nem bírom tovább!
- Bella! – hadonászott előttem.
- Tessék! – Nem nagyon szeretnék beszélgetni, mert akkor levegőt kéne vennem.
- Mi a baj? – fordult most már teljesen felém.
- Semmi!
- Engem ne próbálj meg átverni! Feszült vagy, és ráncolod a homlokod. Valamire nagyon koncentrálsz.
- Mondtam, hogy nincs semmi baj! – hadartam el egy szuszra.
- Azért nem veszel levegőt! – suttogta a szemembe nézve. A francba! Lebuktam.
- De veszek levegőt! – tiltakoztam. – Tényleg jól vagyok!
- Istenem, de makacs vagy! – mondta, majd hirtelen a mellkasához húzott és szorosan átölelt. Mi a fenét csinál? – Vegyél egy mély levegőt!
Engedelmeskedtem a parancsnak. Mélyet lélegeztem, de Edward csodálatos illatán kívül semmi mást nem éreztem. Annyira finom illata van. Istenem, teljesen el fogok tőle kábulni. Talán ez lett volna a célja? Nem, az nem lehet.
- Na, jobb már? – suttogta a fülembe.
- Igen, köszönöm! – hálálkodtam.
- Már egy fél órája könnyebb helyzetben lehettél volna, ha bevallod nekem az elején. Kíváncsi voltam meddig bírod. – vigyorgott rám. Kis aljas!
- Hogyan jöttél rá?
- Nem vettél levegőt, ki se nyitottad a szád, ráncoltad homlokod és teljesen feketék a szemeid. – mosolygott kedvesen.
- A tieid is azok! – Jé, ezt csak most vettem észre.
- Igen öhm… én… - hebegte. Most meg mi ütött belé? – Én is rég vadásztam már. De amint látom, te egész jól bírod.
- Még egyszer köszönöm! – mondtam majd odébb akartam húzódni, de nem engedte.
- El kell, hogy keserítselek, de semmivel sem lesz jobb, mert újra érezni fogod az illatokat. – nézett rám. – itt kell maradnod az utazás végéig, persze csak ha nem irritál az illatom.
- Nem, dehogy is! – tiltakoztam. Ha tudná, hogy milyen hatással van rám…
- Akkor jó! – támasztotta neki az állát a fejem búbjának.
Az út további részében nem nagyon beszélgettünk. Nem is baj! Annyira jó volt csak így feküdni a karjai között. Nagyon gyorsan repült az idő! Szinte alig eszméltem fel, és már Esme-szigetén is voltunk Az utazás és megérkezés közti idő valahogy kiesett. Bár ilyen társaság mellett nem is csodálom. Annyira jó mellette lenni!
- Rakd le a bőröndödet a szobádba és már mehetünk is vadászni. – mondta.
- Miattam nem szükséges ennyire sietnünk! – tiltakoztam, mire közelebb jött.
- Teljesen feketék a szemeid – nézett a szemembe, majd a kezével megsimogatta a szemem alatti részt. – Rosszul hazudsz.
- Tudom, már sokan mondták! – Istenem, annyira közel van most az arca hozzám, legszívesebben megcsókolnám.
- Valami baj van? – nézett a szemembe.
- Öhm… nem, semmi… – azon kívül, hogy mindjárt leteperlek. Jézusom, komolyan ilyeneken gondolkodom? – Inkább induljunk.
- Rendben – mondta, majd elkezdett maga után húzni.
Vadászat közben semmi érdekes nem történt. Bár nincs a szigetem valami bő választék azért ez is megteszi.
Miután visszaértünk mindenki elfoglalta szobáját, és elkezdtünk kipakolni. A bőröndöm legalján találtam két képet. Mindenhova magammal viszem őket, hiszen annyira hiányoznak nekem. Egészen más az élet nélkülük. Mindig összeszorul a szívem, ha rájuk gondolok. Elönt a szomorúság és nem tudok mit tenni. Most is az ablaknál állok és bámulok ki rajta kezemben a képekkel.
- Nem akarsz beszélni róla Bella? – Hát ő meg mikor jött be? Észre se vettem. – Nem szeretnélek erőltetni, majd ha itt lesz, az ideje elmondod.
Szeretem őt, hiába is tagadnám, és jólesik, hogy törődik velem. Azt hiszem itt az ideje, hogy megismerje az én történetemet. Jó 5 percnyi hallgatás után tudtam csak belekezdeni.
- Közel két éve történt. Emlékszem, hogy hét ágra sütött a nap. Július 30-a volt. Nyár közepe. Csendes kis esküvőt akartunk, csak a szűk család. A legjobb barátnőm, Jessica Nicolson, a testvéreim, Anna és Thomas, a szüleink, Joanne és Andrew és a vőlegényem Christian Matthews. Úgy volt, hogy az lesz életem legboldogabb napja. 5 év után végre Mrs. Matthews leszek.
Én fent voltam a szobámba húgommal és a barátnőmmel. Iszonyúan izgultam, ha nem vámpír lettem volna, valószínűleg szívrohamban haltam volna meg. Az én tanúm a bátyám volt, a vőlegényemé pedig Anna. A fiúk lent díszítették a kertet a szüleimmel, míg mi fent készülődtünk a lányokkal. Már alig álltam a lábamon annyira izgultam. Negyed órával a kezdés előtt a barátnőm elment. Azt mondta, hogy van számomra egy meglepetése. Én pedig mit sem sejtve készülődtem tovább. Úgy jó 5-10 perc múlva hangokat hallottunk lentről. Anna leszaladt, hogy megnézze, mi történt, de miután nem jött vissza én is lementem. Az a látvány édes Istenem!
Ennél a mondatnál elcsuklott a hangom. Annyira szörnyű felidézni újra, annyira hiányoznak. Edward odajött elém és megölelt, szorosan a karjába zárt. Valahogy biztonságban éreztem magam a karjai között. Megnyugtat a közelsége, hihetetlen hatással van rám.
- Nem kell folytatnod, ha nem akarod. – mondta nekem lágyan.
- De igen, be kell fejeznem. – határoztam el magam, majd nagy levegőt vettem. – Mire leértem már csak a szüleim és bátyám széttépett testét láttam meg. Christian és Anna még életek. Jess gonoszan vigyorogva állt fölöttünk majd jel adott egy vámpírnak, aki megölte Anna-t és Jess pedig rám nézet, majd egy elégedett mosollyal letépte Chris fejét és meggyújtotta a maradványait.. A szemem láttára ölte meg őket. Egy pillanatra lefagytam akkor, majd olyan harag kelt életre bennem, amitől még most is megijedek. A haragomba beleadtam minden fájdalmamat. Legalább 15 vámpír volt ott. Nem vagyok büszke rá, de megöltem őket. Lemészárolták a családomat, még is mit kellett volna tennem? Jess elmenekült, azóta se láttam, és nem is szeretném. Elvette tőlem azt, ami a legfontosabb nekem az életben. A családomat. Elárult engem, pedig a legjobb barátnőm volt. Megölte a családomat, és a szemem láttára tépte le a vőlegényem fejét. Soha nem fogom elfelejteni Christian szemét, és azt, amit mondott nekem. Mielőtt Jess megölte azt kiáltotta, hogy: Szeretlek! A szívem szakadt meg. Akkor találkoztam ismét Kate-tel. Megpróbált engem egy kicsit összeszedni, de egy összetört szívnek nehéz újra szeretni.
- Jaj, Istenem annyira sajnálom! – szorított még jobban magához.
- Hiányoznak!
- Tudom Bella, és most még Leila helyett és szégyellem magam.
- Ne tedd! – ráztam meg a fejem.
- Nem értem, hogy mi ütött belé.
- Nem kell magyarázkodnod helyette is! – mondtam nyomatékosan. Még ő érez bűntudatot… - Ami történt, megtörtént! Mit tehetek ellen?
- Semmi!
- Csak egy valamit nem értek! – mosolyogtam fel rá.
- Na és mit? – nézett a szemembe.
- Leila nem illik hozzád! Miért veszed még is feleségül?
- Ha tudnád, hogy ezt Alice hányszor kérdezte már tőlem – sóhajtotta.
- Én nem Alice véleményére vagyok kíváncsi, hanem a tiedre.
- Őszintén? – bólintottam. – Fogalmam sincs, hogy miért! De miből gondolod, hogy nem illik hozzám?
- Abból, hogy nagyon különböztök. Tudom, hogy az ellentétek vonzzák egymást, de ezek már áthidalhatatlan ellentétek.
- Honnan tudod, mikor nem is ismersz minket? – Ez egy nagyon jó kérdés Szólj, ha megtalálod rá a választ!
- Te sem ismersz, engem még is itt ölelgetsz! – mutattam rá. Bár ez nincs ellenemre, sőt…
- Azt hiszem, hogy igazad van!
Lágyan a szembe nézett, hosszan és áthatóan. Nem bírtam elszakadni a tekintetétől. Az ajka elkezdett az arcom felé közelíteni. Istenem, meg fog csókolni! Jesszusom! Miért teszi ezt velem? Atya Úr Isten! Ááááá! Azok a szemek, és azok az ajkak, az illatáról már nem is beszélve! Már csak 2 centi választ el minket egymástól. Már csak egy. Én ezt még mindig nem hiszem el! Jesszusom, jesszusom, jesszusom! El fogok ájulni. Nagyjából 3milliméter lehet a köztünk lévő távolság. Érzem a hideg leheletét az arcomon. Ez tényleg velem történi? Az ajkaink már majdnem összeértek…
- Nanananna, nanananna, na-nanna-nananna, nanana-nna, nanananna.
Megszólalt a telefonja, mire én egy lemondó sóhaj kíséretében kibontakoztam az öleléséből, és odébb álltam. Pedig már csak olyan kicsi hiányzott… Miért velem történik mindig ez? Egyáltalán mi volt ez?
- Igen, tessék! – szólt bele kissé rekedten.
- Edward! Remélem nem zavartam meg semmit! – Még hogy nem zavart meg semmit! Megölöm!
- Nem Leila, nem. Mit szeretnél?
- Csak hallani akartam a hangodat! – gügyögte. Undorító!
- Hát ez… remek!
- Nagyon hiányzol! – bla…bla…bla…
- Te is nekem, de most éppen vadászni készülök, úgyhogy mennem kell! – Nocsak, nocsak! Edward Cullen hazudik!
- Szeretlek, légy jó!
- Rendben, szia! – Semmi viszont szeretlek vagy ilyesmi?
- Szia! – mondta, majd letette.
- Vadászni, mi? – vontam fel a szemöldököm.
- Én izé… én…
- Na, gyere te, vőlegények gyöngye! – ragadtam meg a kezét. Ez lehet, hogy ez nem jó ötlet volt, mert azonnal áram futott végig a testemen, de nem törődtem vele. Akkor sem! – Nézzük meg, hogy milyen a tenger!
