Tanulás
2 héttel később…
(Edward szemszöge)
El sem hiszem, hogy már két hete itt vagyunk. Bella mellett csak úgy repül az idő. Egészen már, mint Leila. Bella olyan gyengéd és szeretetéhes, nem játsza meg magát. Néha az, az érzésem, hogy Leila tele van titkokkal, de nem úgy, mint Bella. Bella is titokzatos, de olyan jó értelemben. Lila olyan sötéten titokzatos. Ennek ugye, most semmi értelme nem volt? Ez a lány teljesen elveszi az eszemet.
Azt minden esetre meg kell hagyni, hogy bámulatosan tehetséges. Nagyon jól halad. Hihetetlenül jól tudja uralni a képességét. Az elején, ugyan még voltak némi gondok. Sokszor mondta, hogy majd szétrobban a feje, de aztán egész jól hozzászokott. Ez alatt a két hét alatt többet fejlődött, mint vártam. Holnap talán már bemehetünk a városba is. Utána pedig már csak azt kell megtanulnia, hogy hogyan kapcsolja ki. Az igazat megvallva sajnálom, hogy ilyen jól halad. Már csak pár nap és vége lesz ennek a kirándulásnak. Titkon abban reménykedtem, hogy jó hosszú ideig fog eltartani.
Most már belátom, hogy igaza volt Alice-nek. Azt hiszem, hogy menthetetlenül beleszerettem Bellába. Nem is értem, hogy ez hogy lehetséges, hiszen nekem menyasszonyom van. Akit mellesleg azt hiszem, hogy nem is szeretek. Bella olyan más… Úgy érzem, hogy számomra ő az igazi és nem szabad elengednem. Ha most futni hagyom, akkor soha nem leszek igazán boldog. De olyan nehéz kiigazodni rajta. Például első nap, amikor majdnem megcsókoltam látszott rajta, hogy ő is akarja. Néha amikor felé nézek, vagyis inkább gyakran elkapom a pillantását, ő pedig zavarodottan elfordul. Máskor viszont ellenséges és elutasító. Alice szerint csak nem tudja eldönteni, hogy mit akar, de határozottan érez valamit irántam. Szerintem nincs igaza. Olyan furcsa ez az egész. Azt akarom, hogy ő legyen mellettem az örökké valóságban. Őt akarom látni minden nap. Át szeretném ölelni, hogy érezzem az illatát. De amin még én is csodálkozom, hogy vágyom az érintésére. Meg akarom őt csókolni! Azt akarom, hogy örökre csak az enyém legyen. Néha, amikor véletlen összeér a kezünk akkor, olyan, mintha szikrák pattognának közöttünk. Ha a legapróbb jelét látnám annak, hogy egy kicsikét is szeret, és van esélyem vele egy közös jövőre gondolkodás nélkül otthagynám Leilát.
Eddig azt hittem, hogy szeretem azt a lányt, azonban Bellánál jöttem rá, hogy mi az igaz szerelem. Leila most már számomra olyan, mint egy jó barát, és ezt kénytelen lesz ő is megérteni. Képtelen vagyok egy olyan nőt feleségül venni, akit nem szeretek szerelemmel. És a viselkedése is egyre kétségbe ejtőbb az óta, mióta Kate megjött. Talán csak a Volturitól fél, de ennek semmi értelme. Kate sohase bántana minket, és tudtommal Leila sem követett el semmilyen bűnt. Vagy is csak remélni tudom. Igazából semmit nem tudok róla. Egyszer csak beállítottak hozzánk a semmiből és nem nagyon meséltek a családjukról. Furcsa volt, de egy idő után már nem is törődtünk vele. Josh és Leila teljesen különböznek egymástól. Nem látszik rajtuk, hogy testvérek. Annyira mások. Josh igazából mindenkivel kijön, nem úgy, mint Leila. Leila zárkózott, a bátyja viszont abszolút társasági ember. Neki még Bella ellen sincs semmi kifogása. Tessék, már megint nála lyukadtam ki. Nem tudom őt kiverni a fejemből. Egyszerűen hihetetlen.
Gondolataimból a telefon csörgése ébresztett fel. Alice az, ki más?
- Szia hugi! – köszöntem.
- Szia Edward! Hogy vagytok?
- Én remekül elvagyok. – feleltem. - Bella is nagyon szépen halad. A jövő héten már mehetünk s haza.
- Ilyen hamar? – csodálkozott.
- Igen, mint mondtam Bella nagyon szépen halad.
- De attól még nem kell visszajönnötök.
- Ezt meg hogy érted? – Miben sántikál már megint?
- Miért nem maradtok még egy kicsit? – kérdezte. – Kötve hiszem, hogy annyira hiányzik Leila, hogy haza akarsz jönni. Javíts ki, ha tévedek!
- Nem, tényleg nem ezért van.
- Hát akkor meg?
- Én szívem szerint még maradnék, de szerintem Bella már haza akar menni.
- Ezt ő mondta? – kíváncsiskodott.
- Nem, de…
- Nincs, semmi de. Maradtok és kész!
- És a többieknek mit mondasz?
- Azt, hogy Bellának még egy kis időre van szüksége, ahhoz hogy vissza tudjon jönni, ami szerintem nem is lenne meglepő drága menyasszonyod kiborító viselkedése után. Nem gondolod?
- De, azt hiszem, teljesen igazad van.
- Mint mindig – nevetett.
- Hogy vannak a többiek? – érdeklődtem.
- Mindenki remekül van, de az, az eszelős tyúk az őrületbe kerget minket.
- Sajnálom!
- É te hogy haladsz Bellával? – Biztos, hogy sántikál valamiben.
- Hogy kéne haladnom?
- Jaj, Ed, ne add itt nekem az ártatlant. Már ötven éve ismerlek. – szidott le. – Apropó! Hol van most szíved hölgye?
- Elment sétálni a partra, és nem a szívem hölgye. – tiltakoztam.
- Engem hiába próbálsz átverni! Tudom, hogy szerelmes vagy belé!
- Ne beszélj hülyeségeket Alice.
- Te beszélsz hülyeségeket nem én.
- Ne is! Volt mostanában látomásod arról az arany ruhás nőről? – próbáltam meg elterelni a témát.
- Ügyes Edward, roppant rafinált, de ne tereld el a témát! És kérdésedre válaszolva nem, semmi jelentőset nem láttam.
- Én nem terelem a témát, csak érdeklődtem. – adtam az ártatlant.
- Miért nem mondod el neki? – váltott hirtelen komolyra.
- Még is mit kéne neki elmondanom?
- Szereted őt! Ne is tagadd!
- Én nem…
- Nem tudod, hogy mit csinálj? – fejezte be a mondatom.
- Igen.
- Szereted őt?
- Igen. – válaszoltam.
- Szerelemmel?
- Igen.
- Azt akarod, hogy a tiéd legyen?
- Igen.
- Akkor meg mi a fenét csinálsz még itt? – kiabálta a telefonba. – Nyomás, és mondd meg neki!
- Ez nem ilyen egyszerű Alice – sóhajtottam.
- Dehogynem.
- Ő nem szerelmes belém.
- Honnét tudod? – kötözködött velem.
- Csak tudom, és kész!
- Akkor rosszul tudod!
- És ezt te honnét tudod? – érdeklődtem.
- Hogy a te szavaiddal éljek: csak tudom, és kész!
- Kac, kac! Nagyon vicces vagy!
- Te meg unalmas vagy! – Ebben mondjuk, lehet valami.
- Lehet, de attól még szeretsz.
- Igen, és épp ezért mondom, hogy mondd el neki, hogy mit érzel! Azt szeretném, ha végre boldog lennél!
- Köszönöm Alice, én is szeretlek!
- Tudom! – nevetett. Ő a legjobb testvér. – Komolyan mondtam az előbbit. Megérdemled, hogy végre boldog legyél. Kijár már neked is egy kis boldogság az életben.
- Én boldog vagyok így is!
- De, nem teljesen! Ha végre a szerelmeddel együtt élsz, na, majd akkor leszel boldog. És az sem hátrány, ha végre megtudod, milyen egy igazi, szerelmes csók.
- Alice! – figyelmeztettem. – Túl sok időt töltesz Emmettel, nem gondolod?
- Nem Ed, ez az igazság! Életedben először most vagy szerelmes!
- Milyen jól informált vagy!
- Mint mindig, de most nem ez a lényeg! – kiabálta a telefonba.
- Hanem?
- Most utoljára mondom el Edward, hogy told oda a feneked hozzá, és mondd el neki, hogy mi érzel. Már egy hete erre várok!!!
- Csak nem láttál valamit? – De, biztos, hogy látott valamit.
- Ami azt illeti igen, láttam, de ne aggódj, nem óhajtom megosztani veled.
- Mit láttál Alice?
- Mondd el neki, és megtudod! – Istenem, de titokzatos. – A többieknek átadom, hogy üdvözlöd őket. Szia!
- Várj Alice… - kezdtem el, de letette. – Szia!
Ház ez pazar. Imádom a húgomat, de most komolyan. Mire jó ez neki, és mi a fenét láthatott? És egyáltalán hol van Bella? Nem mintha hiányolnám, ááá, dehogy! Hogy lehet egyáltalán így eltűnni? Azt hiszem, hogy Alice-nek igaza van. Meg kell neki mondanom. Ez így nem mehet tovább! A végén még bele fogok ebbe az egészbe őrülni. Össze-vissza beszélek, ő meg nincs sehol. Talán a szikláknál. Már látom is. Vajon megijesszem? Oldottabb lenne a hangulat az biztos.
Óvatosan mögé lopakodtam. Vigyáztam, hogy ne csapjak zajt. Lassan a vállára tetem a kezem és belesuttogtam a fülébe, hogy „Szia!”. Ettől kis híján szívrohamot kapott.
- Áááááá! – sikította, majd amikor látta, hogy én vagyok az bosszús lett az arca. – Jézusom, a szívbajt hoztad rám.
- Az volt a cél!
- Ó, igen? – vigyorgott. – Na, akkor ezt kapd ki! – mondta, majd belelökött a vízbe, de még az utolsó pillanatban a keze után nyúltam, és magammal rántottam őt is. Hatalmas csattanással estünk bele a vízbe mindketten. Mondanom sem kell, hogy csurom vizesek lettünk.
- Te..., te…, te… - kezdett el ütögetni, miután felértünk a felszínre.
- Én, én, én? – vigyorogtam rá, majd finoman lefogtam a kezeit, és közelebb húztam magamhoz.
- Aljas vagy, ugye tudod?
- Igen, te pedig eláztál. – néztem végig rajta. A póló teljesen rátapadt.
- Bikini van rajtam, de ahogy az elnézem, az uraság sem panaszkodhat.
- Ez igaz – bólintottam, majd eszembe jutott Alice. – Nemrég telefonált Alice. Üdvözöl téged.
- És mit akart?
- Volt egy látomása.
- Miről? – kérdezte félve.
- Nem tudom, de azt hiszem, hogy el kell neked mondanom valamit. – mondtam, majd vettem egy mély levegőt, és belekezdtem.
